Hétköznapi tudatosság és hatékonyságnövelés – Minden, ami bevált

Sok dologban koncentrálok arra, hogy kicsit hatékonyabbá, átláthatóbbá és rendszeressé tegyem az életemben. Maga a hatékonyság egy érdekes fogalom.

Az élet minden területére levetíthetjük és sok helyről halljuk, de szerintem ezt is érdemes saját magunkra formálni és másoktól csak azt át venni, ami minket is szolgálni fog.

Ezt a bejegyzést eredetileg hírlevélbe szántam, de aztán arra jutottam hogy sokkal több munka és fejtörés lenne nektek szerkesztenem egy új levelet, mint menni a jól bevált úton és posztban megosztani.

Ez egy új fajta tartalom, ami a blogomon fog megjelenni bizonyos időközönként. Nincs neki kifejezett témája, inkább minden területet érintünk, ami számomra előtérbe került az elmúlt időszakban.

Remélem lesz benne számotokra olyan, ami hasznos és Ti is betudjágok építeni.

Mindez az év eleji „céljaimhoz” kapcsolódik, melyek sokkal inkább szándékok, mint fogadalmak. Iránymutatóként használom őket a nehéz helyzetekben, döntések pillanatában egészen az apró mindennapi dolgoktól a fontosabb dolgokig. Mutatom mik is ezek.

2023 -as céljaim

  • Többet adni, megnyílni, hogy többet kapjak és közvetíteni a kreatív energiákat.
  • Kevesebbet szorongani, helyette könnyedséghez, biztonsághoz kapcsolódni.

Nekem az aktuális témák leginkább az a jelentéssel bírő tartalom készítés, mely összefonódik mások meghallgatásával és a dolgok megfigyelésével. A másik fontos dolog pedig figyelmet fordítani, hogy kevesebbet szorongjak és inkább élvezzem, amit csinálok, mely kapcsolódik nálam az önbizalomhoz. Ezek mentén a szándékok mentén a következő dolgokat próbáltam ki és teszem életem részévé.

Írás-olvasás

Írás és jegyzetelés ? – Év elején elkezdtem használni a Notion-t, hogy hatékonyabban írjak és rendszerezzem az ötleteimet. Erről már írtam is bővebben a korábbi cikkembern.

Naplózás ?- A DailyBeam egy cuki app, amit arra használok, hogy naplózzam a napomat. Eleinte nehéz volt megszokni, hogy beírjak egy fő érzelmet, de ez a gyakorlat segít felhívni a figyelmemet a saját hangulatomra. Statisztikát készít, hogy mi van kihatással a hangulatomra. Azért is tartom fontosnak a naplózást, mert szeretnék emlékezni az életemre és hogy mivel töltöttem azt. Képeket és néhány gondolatot is hozzá szoktam tenni.

Könyvolvasás ?- Idén 10 könyvet szeretnék elolvasni. E miatt kezdtem el használni a GoodReads-t. Itt tudom regisztrálni hol tartok az éves fogadalmammal, illetve további a további ajánlásokat is megszoktam nézni. Jelenleg egy új felfedezett fantasy sorozatot olvasok, amibe teljesen elvesztem. – Azért fontos nekem az olvasás, mert addig is kevesebbet agyalok és kevesebbet töltök feleslegesen a social médián.

Pénzügyi tudatosság

Költségvetés – Fontosnak tartom, hogy életemnek ezen a pontján fejlesszem a tudatosságomat a pénzügyeim terén. ?Színes könnyen vezethető Google sheets sablont találtam a hatékonyabb költség-kiadás vezetéshez.

Költségkövetés Revoluton is felfedeztem a költségkövetési funkciót. Tetszenek a statisztikák ?, amik egy rövid budget-beállítást követően segítenek eligazodni a havi kiadásokon és megtakarításokon.

Tanulás – Pénzügyi tudatossággal kapcsolatban a Minority Mindset YouTube csatornát szoktam követni.

Befektetés – A megtakarított pénzem egy részét részvényekbe fektetem, amihez szintén a Revolutot és az Etorot is használom.?

Korábban egyébként már írtam egy cikket a pénzügyi meglátásaimról.

Figyelem visszanyerése

Magamon is észlelem a modern korunk negatív hatását, a fókuszvesztésre való hajlamot. Feladataim teljesítése és haladás helyett sokszor céltalanul pörgetem az Instát és a többi közösségi oldalt. Ez több szempontból sincs jó hatással rám. A social média generálja az összehasonlítást, amiből az ember sosem jön ki jól. Illetve arra edzi az embert, hogy rövid ideig tudjon figyelni a dolgokra, ami az ellenfelünké válhat, ha a célunk, hogy érdemben kapcsolódjunk másokkal és tanuljunk.

Alkalmazáskorlátok – Beállítottam az IPhone-omon az alkalmazásidő korlátokat a közösségi oldalakra. Napi max 1 óra social média használatot állítottam be. Tudjuk, hogy ilyenkor kell kezdeni valamit a felszabaduló idővel és arra, hogy másfajta inger érjen minket. Helyette edzem magam a naplózásra, olvasásra… (Lásd korábbi említések feljebb.)

Hiperfókuszban

Gamification – Elvégeztem egy alap képzést a gamification témakörben. A játékelmélet nem csak szórakozásra vetíthető le. Szorosan köze van az emberi motivációhoz, mely bármilyen téren alkalmazható. Mindig próbálom hatékonyabbá tenni a saját munkámat. Célom megkönnyíteni magamnak a haladást és ez által fenntarthatóvá tenni a munkám. Tanulom, hogyan kell célokat adni magamnak és követni azokat a vállalkozásomban. A Gamification szemlélete egy újabb hasznos és beépíthető tudás ezen az úton. Az Udemy kurzusokon sokat fejlesztettek és egyre élvezhetőbbek és hasznosabbak lettek, de persze máshol is lehet tanulni róla. Erről a témáról készülőben van egy bővebb írásom.

Játék – A Sims4 egy régi nagy kedvencem. Mostanában ismét előtérbe vettem. Leginkább a házépítés és a lakberendezés a kedvencem benne a kreatív energiák levezetéséhez. Mondjuk mióta a Cottage Living csomagot beszereztem, elkezdtem tyúkokat nevelni is. 😀 Nincs a Sims4-re annyi időm, mint szeretném, de pár órát szoktam havonta játékkal tölteni. Örök kedvenc ez a game.

Jelenleg ezen dolgozom

Interjúsorozatot készítek inspiráló nőkkel – 6 nővel készítettem beszélgetést, amiből mindannyian lendületet nyerhetünk. Hamarosan felkerül a blogra, úgy hogy érdemes figyelemmel kísérni az eseményeket.

A bevezető posztot ehhez a projekthez itt találod:

Esettanulmány – Hamarosan érkezik egy esettanulmány is az egyik Business Coaching ügyfelemről, aki digitális nomádként alapít vállalkozást.

Tartalomkészítők akik inspirálnak

Kedvenc digitális magazinom és háttérképek

https://theeverygirl.com/

Akiknek szünet nélkül hallgatom a zenéit

Zenét hallgatok munka közben, házimunka közben, utatáshoz és persze kikapcsolódáshoz… Azt vettem észre a zenénél jobban semmi nem adja meg gyorsabban a hangulatot, így nem mindegy mi szól.

Gioli & Assia

Elderbrook

És persze, öcsém: Jules

További szép napot nektek,

Gréti

Follow:

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Add meg az email címedet!

Így mindig elsőként értesülsz az újdonságokról!
Email cím
Keresztnév
Biztonságos és spam mentes.