Év eleji rendrakás a ruhásszekrényben

Ebben a bejegyzésben megosztom veletek, hogyan szoktam rendet tenni a gardróbomban, és miként szoktam kiselejtezni a felesleges ruhákat. Rengeteg ruhát halmoztam fel az elmúlt években. Sokszor vagyok olyan helyzetben, hogy semmitől nem szeretnék megválni. Vannak olyan ruháim, amik általános iskola óta megvannak, akkor szerettem, de mostanra évek óta nem nyúltam hozzá. Úgy vagyok vele, hogy talán egyszer még jó lesz, ha megvan, és egy hibátlan ruhát amúgy sem szívesen dobnék ki.

Ez rendben is lenne, ha a szekrényem be tudná fogadni az alkalmanként (elég gyakran) érkező új darabokat, és ha mondjuk, a benne lakó tündérek rendet tartanának. Mivel ez nem így van, minden évben évszakok szerint rendszeressen átrendezem, és selejteznem a ruhákat. Veletek is megosztom azt a taktikát, amit én is már októl vettem át még évekkel ez előtt, majd átszabtam a saját szekrényemre.

A képekenn látható a szekrényem a rend rakás előtt és után.

 hellolife-blog-gardrob-rendezes      

Mindent vegyél ki

Ezen a lépésen kell legelőszőr túl lenni. Én részletekben szoktam haladni, polconként haladok, majd az akasztott ruhákkal folytatom. A polcokon általában a legnehezebb rendet tartani, mert ha reggel kiveszek valamit az összehajtott kupac aljáról, akkor nem szoktam újrahajtogatni az egész stócot. Idővel, nincs más megoldás, mint kivenni mindent. Ebben a helyzetben viszont a szelektáláshoz is érdemes kivenni és átdobni az ágyra az összes ruhát. Így lehet csak tüzetesen megvizsgálni az összes darabot, és lehet, előkerül néhány elfelejtett hátra csúszott ruha is.

hellolife-blog-gardrob-rendezes

Legyél szigorú

Ha sikerül kiszelektálni a ruhákat, amiket nem hordasz, azzal szép rend lesz a szekrényben és egyel, kevesebb gonddal kell megbirkózni a reggeli készülődésben. Aki annyira szeret vásárolni, mint én, megkönnyebbülhet attól a gondolattól is, hogy ez után több hely jut az új ruhák számára. Szóval légy magaddal őszinte, és minden ruhát vizsgálj meg az alábbi kérdések szerint.

  • Mikor volt rajtad utoljára az adott ruhadarab? Ha nem emlékszel, vagy több mint két éve volt, akkor ideje megválni az adott ruhától, mert csak a helyet foglalja.
  • Még mindig tetszik/ akár most is megvennéd újra? Ha a válasz nem, akkor elég egyértelmű módon mennie kell.
  • Jó még rád? Ha már valamilyen okból nem a te méreted a ruha, esetleg alakot váltott a mosásban, akkor biztos, hogy nem jó tovább őrizgetni.
  • Őszintén, valaha fel fogod még venni? Szóval, vannak ruhák, amiknek semmi baja, de nem érzed magad jól benne, semmihez nem illik, vagy van belőle hasonló 4 másik, amik jobbak. Ezeknek sajnos szintén nem szabad tovább helyet foglalnia a szekrényben.

hellolife-blog-gardrob-rendezes

 

Döntsd el, a ruhák sorsát

A szelektáláshoz, használhatsz több csoportot. Az én esetemben az egyik az, amelyik marad a szekrényben, mert igen válasszal átment az összes kérdésen.

A második az, amit ki kell dobni, mert hibás, tönkrement, kibolyhosodott, megfogta valami stb.

A harmadik, amit fel lehet ajánlani jótékonysági célra, ez nálam a legnagyobb halom. Szerintem egy ruhagyűjtő lesz a célpontja.

A negyedik, amit esetleg tovább tudok adni ismerősnek, vagy megpróbálkozom eladni. Ezek olyan ruhák, amiket megvettem, de sose hordtam, vagy legfeljebb egyszer kétszer.

hellolife-blog-gardrob-rendezes

 

 

 

 

Pakolj vissza a szekrénybe

Szerintem ez a legjobb rész az egészben. Használd ki a helyzetet és tegyél rendet, találj ki egy új logikát, pakolj színek, vagy fajta szerint. Mindent hajtogass egyformára, és ami megkívánja, azt tedd egységes vállfára. Nekem olyan érzés ilyenkor, mintha egy teljesen új gardróbot kaptam volna, teli értékes darabokkal. Nem kell válogatni, hogy melyiket szeretem, melyiket nem, így könnyebb egy ilyen szekrényből szettet választani.

A felső polcon tartom a blúzokat, pólókat, és jelenleg a téli pulcsik egy részét. Az akasztós részen vannak a dzsekik, szebb ingek, és néhány ruha amit akasztva kell tárolni. Jobb oldalon a polcos részen fentről lefelé haladva találhatóak a vastagabb felsők és pulcsik, alatta a kardigánok és a szoknyák. Ez alatt vannak a nadrágok, alatta pedig a pizsamák.

Ennek a bejegyzésnek a címe akár az is lehetett volna, hogy egy született vásárlási mániás ruha gyűjtő, hogyan próbál elférni a szekrényében. Kicsit nagyobb lett a rend és a hely a szekrényben, de a következő lépés a rendezettség felé egy nagyobb szekrény beszerzése lehet majd. Íme a jelenleg kiszemelt álom gardróbom, a kép forrása IKEA. 🙂

hellolife-blog-ikea-gardrob-szekreny

Ti is szoktatok néha rendezkedni/ selejtezni a ruhásszekrényben?

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel!

Follow:

2 Comments

  1. Nati
    2018-02-26 / 22:46

    Jó gondolatok, bár én néha egy-egy ruhát sok év múlva találok újra tökéletesnek, ezért aztán nehezebben dobom ki őket. A fehérneműkkel kapcsolatban pedig megtanultam, hogy sokat számít a mosási technika. Ajánlanék egy hasznos blogbejegyzést ezzel kapcsolatban: https://bonatti-fehernemu.hu/hogyan-legyen-hosszu-eletu-a-fehernemu/

    • admin
      Szerző
      2018-03-07 / 17:55

      Köszönöm a hozzászólást! 🙂

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Add meg az email címedet!

Így mindig elsőként értesülsz az újdonságokról!
Email cím
Keresztnév
Biztonságos és spam mentes.