A pénz jó helyen van a nők kezében

Gondolkoztam, hogy írjak-e erről a témáról, hiszen ránézésre eléggé külön álló téma a lelki egyensúly és a pénz kérdése. Ám ha jobban megnézzük van benne rengeteg kapcsolat. 🌱💸

Amikor eljut az ember oda, hogy szeretné az álmait megvalósítani, akkor bizony elkerülhetetlen kérdésnek tűnik, hogy az ember a pénzügyeit is kézbe vegye. 👐💵

Már hallom is amit gondolsz! – „Nem vagyok jó matekból.” 🧮😵‍💫”Nem értek a pénzhez.”🔢🥴 – „Inkább hagyjuk ezt a témát…” 👋👻

Figyelj!

Én sem vagyok jó matekból, sőt a számokhoz köthető memóriám szó szerint siralmas. – Sokáig a saját telefonszámomtat se tudtam megjegyezni… 🤷‍♀️☎️

Viszont rájöttem, hogy ez nem állíthat meg.

Nem tehetem meg, hogy ne foglalkozzak a pénzel, ha szerenték saját lábra állni.

Talán neked is tudok segíteni, hogy hogyan tudod a legtöbbet legjobbat kihozni abból, amid adott. – Hogyan tudsz máshogy nézni a pénzre?

Voltaképpen közgazdász is vagyok. – Érdekes, de a közgazdhoz kapcsolódva jutottam el a marketinghez és a coachinghoz. Az emberi tényező kihagyhatatlan ebből is.

Itt most az a cél, hogy megbarátkozz kicsit a pénzzel. – Ne félj tőle.

Az első, amit érdemes megnézni:

1. Mi is az a pénz?

Talán te is tudsz annyit, hogy egy eszköz.

Viszont itt most nem azt fogom újra leírni, amit bármelyik alap közgazdasági tankönyvben, vagy akár a wikipédián is megtaláltok a pénzről. – Azt is érdemes persze megnézni, ha még ez is új.

Nekünk nőknek érdemes még pár dolgot hozzá venni, ehhez a férfiaktól férfiaknak megfogalmazott tudáshoz.

A pénzt ugyanis a férfiak találták fel és működteték a kezdetektől fogva napjainkig. Voltaképpen nem csoda, mert ugye az ő dolguk volt munkát vállalni és eltartani a családot. A nők otthon voltak és a gyerekekkel foglalkoztak.

A jelenben viszont már a nők is bekapcsolódtak a közértelemben vett munka világába. – Ez még egy friss dolog az emberiség életében. (Nálunk pl. egyik dédi se nagyon vállalt munkát.)

Maga a rendszer még mindig a férfiak által feltalált folyamatokkal működik. A munkahelyek is, a munka menete is és a pénz áramlása is (nagyon nagy részben) a férfiakra van szabva. A pénzt és a gazdaság működését nőként egyáltalán nem lehet elsőre intuitívan „megfogni”. (Nem ránk van tervezve. Olyan ez mintha balkezesen jobb kezes ollót kellene használni.) – De jelentkezzen, aki ezt máshogy látja.

A jelen feladata ezt úgy formálni, hogy egy idő után a nőknek is intuitívan menjen. Egyrészt mert felvállaljuk (Merjük felvállalni!) mi az ami nekünk működik, másrészt megtaníthatjuk a lányainknak majd.

A pénz út a szabadsághoz és a biztonsághoz is.

Tehát, ha valaki felteszi a kezét és azt mondja „Én nem értek a pénzhez! – aztán szépen hátradől, mint aki jól végezte dolgát….

…Az azt is mondja:Én nem vagyok képes az önálló életre.”

Így is lehet persze élni, sőt eddig így éltünk. Viszont, amikor úgy döntesz, hogy a saját kezedbe vennéd a sorsodat (mert ma már megteheted), akkor érdemes azért átgondolni mit is jelentesz ki pontosan.

Bátorítalak! – Pénzhez érteni ugyanúgy megtanulható, mint például kertészkedni.

Persze, kicsit idegen az elején.

A pénzhez sokszor kötődnek számunkra negatív vagy nőktől messze eső energiák / asszociációk.

Ilyen például, hogy: „a pénz mocskos”, „a pénzhez vér tapad”, „a pénzt kemény munkával keresik meg és erőszakkal veszik el”, „Akinek sok pénze van az gőgős és kapzsi.”

Ennek talán legjobb illusztrációi a Western bankrablós filmek. E mellett ott van egy csomó dokumentumfilm vagy bűnözős, bankrablós műsor. – Valahogy mindig sötétek, agresszívek és ridegek ezek a filmek.- Vagy csak nekem túl érzékeny a szenzorom?

Már-már az a (tudat alatti) benyomása az embernek, hogy kb. jobb is ha nincs pénzed, mert csak negatívum érhet.

Amikor a nők álmai megvalósulnak, azok a filmekben többnyire valami varázspálca, véletlen vagy boszorkányfőzet segítségével történnek. (Pl. Hamupipőke). – Persze ezek az eszközök is biztos működnek, ha van kéznél ilyen.

A mai világban sokkal jobban hozzá fér az ember a pénzhez, mint mondjuk egy varázspálcához.

Dönthetsz úgy, hogy a pénz jó dolog. Köthetük hozzá más asszociációkat is. – Olyat, ami nőies.

  • A pénz jó dolog. – Minket és az álmainkat szolgálja.
  • A pénz minket kell, hogy szolgáljon. – Azaz, ugyanolyan tudatosan érdemes vele bánni, mint azzal, hogy mit eszünk, milyen ruhát veszünk fel.
  • A pénz az, amit mi emberek kinevezünk annak és elfogadunk. – Mindannyiunknak van beleszólása, aki használja.
  • A pénz olyan, amilyennek a Te hited felruházza.

2. Gondolj a pénzre máshogy, mint eddig!

Adj hálát a jelenért.

Mi emberek mindig többre vágyunk, annál amink van. – „Majd ha sok pénzem lesz akkor boldog leszek.”

Olyan mintha folyton kellene még valami. – Mintha hiányozna valami.

Ilyenkor, egyből kimondjuk azt is, hogy most nincs elég.

Viszont ami tényleg kell, az nem is biztos, hogy pénzen vehető meg.

Adj hálát azért, amid most éppen van:

  • Süt a nap. Friss a levegő.
  • Bármikor meghallgatható a kedvenc zenéd.
  • Van kire mosolyogni.
  • Van mit enni, sőt lehet még finom is.

Vannak olyan élethelyzetek, amikor ezek nagyon hiányoznának és vágynál rájuk.

Most itt vannak.

Ezekhez nem is kell, hogy sok pénzed legyen.

Köss a pénzhez pozitív gondolatokat.:

  • „A pénz jó helyen van nálam.”
  • „Ha önmagam vagyok, könnyen jön a pénz.”

Miért fontos a hála? – Ha a hiányra koncentrálsz, akkor hiány lesz.

Ha arra koncentrálsz, hogy valami teljes, akkor abból lesz több.

Ez egy pszichológiai felismerés, de a legtöbb vallási és spirituális irányzat is hisz ebben. – És tapasztalataim alapján mostmár én is ezt vallom.

A hála apró gesztus, de ereje felbecsülhetetlen.

3. Szeresd meg keresni a pénzt!

Onnan indulhatnánk, hogy a pénzt az ember főként munkával keresi. Itt nagyon fontos tudatosan hozzá állni és először magát a munka felfogásunkat átformálni a fejünkben. – Erről írtam már: A munka nem feltétlenül kemény szenvedés, mint ahogy azt tanulhattuk.

A munka hatékony, célravezető és élvezetes is tud lenni. Ezeket tudatosítással és gyakorlással tudjuk magunkban átformálni. Természetesen nem hirtelen, hanem egy folyamatban.

A munka nem feltétlenül úgy és olyan formában létezhet, mint ahogyan ma azt ma gondolod.

Ehhez kapcsolódóan pénzt sem olyasmiért tudsz kizárólag kapni, mint ahogyan azt jelenleg teszed.

Mi az, amit szeretsz? Másoknak ez hogyan segít? Hogyan tudnád ezt úgy becsomagolni és kommunikálni, hogy fizessenek érte?

Ezek mind olyan kérdések, amire nagyon egyszerű 3 mondatban kell tudnod válaszolni, hogy elkezdhesd élvezni a munkát és a világ is több legyen általa. – (Ezzel a logikával érdemes fizetésemelést kérni, de akár egy vállalkozás üzleti modelljének is hívhatjuk.)

Ami fontos, hogy a képzelet az addig álom, amíg TE annak kezeled. Utána lehet már valóság is. A te saját valóságod így fog életre kelni.

Szerintem ennél nincs is nagyobb érték a világon. – Alkotni és létre hozni valami újat.

Szóval szeresd meg keresni a pénzt.

4. Szeresd meg költeni a pénzt!

Gondolhatnád, hogy a pénz költés már most is könnyen megy.

Könnyen elmegy a pénz lakhatásra, új ruhákra, ételre szórakozásra és még megannyi másra.

Viszont gondolj csak bele… Szoktad magad néha rosszul érezni miután megvettél valamit?

Aggódtál már azon, hogy minden milyen drága és egyre drágább… de azért mégis megvetted. – Meg kellett venni, ki kellett fizetni…

Érezted már ezt a negaítv gondolatot: – Ezt nem szabadott volna megvennem?

Lehet eddig észre se vetted ezeket a gondolatokat, mert ez volt a normális.

Viszont ez a negativitás rányomhatja a bélyeget a pénzhez kötött viszonyodra.

Ugyanis azt a tényt feltételezi, hogy pénzből kevés van.

Azért jönnek ezek a gondolatok az árak láttán, vagy költekezés után, mert bennünk van, hogy spórolnunk kell.

Spórolni kell. …de mire? – Miért?

Spórolnunk kell, ha több mindent szeretnénk megvenni. – Biztos, hogy igaz ez?

Ismét rábukkantunk egy olyan elavult hiedelemre, amit nagyszüleinktől hozunk.

(2022 van, infláció – pénzromlás van.)

Ma sajnos nem lesz egyszer csak több pénzünk, ha félre tesszük vagy elássuk a kertben… csak egyre kevesebb.

Próbáljunk meg új, aktuálisan működő gondolkodást felvenni.

Bánj tudatosan a pénzzel!

Ehhez ezt a kérdést kell megválszolnod, minden alkalommal, ha veszel valamit:

Hogyan szolgál engem, amit veszek?

Személy szerint előre próbálom helyezni a minőséget és az időtálló dolgokat, mert ezek szolgálnak jobban. (Az olcsó és alacsony minőség helyett.) – Téged is erre buzdítalak.

Igaz, hogy a pár 100 Ft-al drágább menüt válaszottam ebédre, de ezt szeretem. Ez egészségesebb, ez ad több erőt energiát, jókedvet. Ha az olcsóbbat veszem, lehet meg se enném az egészet, nem esne olyan jól és nem olyan jók az alapanyagok se, kár elrontani a gyomrom. – Ez most persze csak egy példa.

Próbáld csak ki magadon, mennyivel jobban érzed majd magad néhány tudatosabb döntés után.

A másik gondolat, ami segíthet:

Kérdés nélkül megérdemled.

Érezd magad jól. – Szabad magad jól érezni!

Ha jól érzed magad, jobban tudsz dolgozni és élni.

Több jó ötleted lesz, erősebb leszel, képesebb leszel dönteni, gondolkodni, ellátni másokat.

5. Tarts egy próba időszakot!

Figyeld magad. – Nézd meg hogy élsz most. – Milyen a hangulatod? Mennyi életkedved van?

Próbáld ki egy hétig/ hónapig, hogy most az egyszer egy kis ideig mi történik, ha megengeded magadnak hogy jól érezd magad.

Érezd magad jól pénz keresés közben.

Érezd magad jól pénz költése közben.

Kezeld a pénzt tudatosan, úgy hogy az téged szolgáljon. Adjon jó érzést.

Hiszem: Ha jól érzed magad, több pénzed lesz. (Többnek érzed azt is, amid most van és többet is tudsz majd keresni is idővel.)

Ha sikerült elengedned a pénzhez fűzött aggodalmakat, akkor következik be az igazi csoda. – Egy gonddal kevesebb lesz.

Viszont cserébe azt kell tennie az embernek, amitől valóban hasznosnak érzi magát a társadalomban. Ez pedig szintén következő izgalmas kihívásokat tartogat.

Jó kibontakozást!

Gréti

Partnerlinkek – Bevált pénzügyi appok

Follow:
Megosztás
A pénz hatékony eszköz a nők számára a függetlenség elérésében és a pozitív változások megteremtésében. Bontsuk le a hiedelmeket és gondolkozzunk naprakészen a pénzügyekről.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .