Liftor asztal vélemény: ezért küldtem vissza a Rise asztalt

Július 4-én rendeltem egy Liftor Rise elektromosan állítható asztalt 143 570 Ft-ért. Régóta szerettem volna egy olyan dolgozósarkot, ahol nem kell egész nap ugyanabban a pozícióban ülnöm, hanem időnként állva is tudok dolgozni.

Örültem a rendelésnek. Átrendeztem miatta a lakást, kialakítottam az új asztal helyét, és még a robotporszívó térképét is újrakalibráltam, hogy már az új elrendezéshez igazodjon.

A rendelésből végül nem lett használható asztalom.

A rendelés több mint két héttel később érkezett meg. A kibontáskor azt tapasztaltuk, hogy hiányoznak alkatrészek, több fém elem sérült, a festék több helyen lepattant, a csavarokon pedig használati nyomok láthatók.

Az asztalt emiatt össze sem tudtuk szerelni. Végül visszacsomagoltuk és visszaküldtük, a szobát pedig visszarendeztem úgy, ahogy a rendelés előtt volt. Egyelőre ismét a régi asztalomat használom.

Röviden: az én Liftor-rendelésem nem alakult jól.

Ez természetesen egyetlen vásárlás személyes tapasztalata. Nem állítom, hogy minden Liftor asztal ilyen állapotban érkezik. Egy közel 144 000 Ft-os terméknél azonban szerintem nemcsak az asztal funkcióiról, hanem a szállításról, a csomag állapotáról és a reklamáció kezeléséről is érdemes beszélni.

A cikk nem szponzorált, és leírtak mind saját véleményem és tapasztalatom.

Milyen Liftor asztalt rendeltem?

A Liftor Rise modellt választottam fehér lábakkal és egy 118 × 60 centiméteres, Santa Fe vintage tölgy mintázatú asztallappal.

A teljes rendelésem így alakult:

TermékÁr
Liftor Rise állítható asztalláb, fehér79 000 Ft
118 × 60 × 2,5 cm-es asztallap34 590 Ft
Szélezetlen kialakítás19 990 Ft
Szállítás9 990 Ft
Fizetett összeg143 570 Ft

Az asztallap egyébként tényleg tetszett. A szín és a kialakítás jól illett volna a lakásba, és pontosan olyan dolgozósarkot képzeltem el vele, amilyet szerettem volna.

Éppen ezért nem volt öröm számomra, hogy vissza kellett küldenem. Nem eleve hibát kerestem a rendelésben, és nem azért álltam el a vásárlástól, mert időközben meggondoltam magam.

Ha a termék megfelelő, új állapotban érkezett volna, valószínűleg örömmel használtam volna.

A történtek után azonban már maga az asztal is erre a kellemetlen folyamatra emlékeztetett volna. Emiatt akkor sem szerettem volna megtartani, ha utólag elküldik a hiányzó csavart vagy valamilyen kisebb kompenzációt ajánlanak.

Liftor szélezetlen Santa Fe Vintage tölgy asztallap közelről
A szélezetlen, Santa Fe Vintage tölgy asztallap látványa kifejezetten tetszett – éppen ezért is volt különösen csalódást keltő, hogy az asztal többi része miatt végül nem tudtuk összeszerelni.

„Úton van, és hamarosan megérkezik” – de mikor?

A rendelést 2026. július 4-én adtam le. Július 8-án kaptam egy automatikus e-mailt arról, hogy az asztal úton van és hamarosan megérkezik. A levélben „gyártás és szállítás 24 órán belül” szerepelt, a termékoldalakon pedig általában 1–3 munkanapos szállítási időt tüntettek fel.

A rendelés visszaigazolásában ugyan jelezték, hogy a gyártás bővítése miatt csúszás előfordulhat, amit rugalmasan kezeltem. Nyilván nagyon vártam már az asztalt, de egy külön készülő asztallapnál megértem, ha néhány nappal tovább tart a folyamat.

Végül július 20-án érkezett meg. Rendeléskor még nem derült ki, melyik futárcég hozza majd, a nyomkövetésből pedig egy ideig nem lehetett egyértelműen látni, hol van a több csomagból álló küldemény. Az értesítőben ráadásul eltérő házszám szerepelt, bár később megtudtam, hogy nem ez okozta a késedelmet.

Mivel az asztalt csak a kapuig, illetve a lépcsőház bejáratáig szállították, a felvitelhez segítséget kellett szerveznünk. Ezzel önmagában nem volt problémám, ez szerepelt a feltételek között. A nehézséget inkább az jelentette, hogy nem tudtam előre, pontosan melyik napon érkezik, végül pedig csak körülbelül fél órával a kézbesítés előtt szóltak.

Nagyjából itt még csak annak örültem, hogy végre megérkezett az asztal. Az igazi problémák akkor derültek ki, amikor elkezdtük kibontani a csomagokat.

Milyen állapotban érkezett meg a Liftor Rise asztal?

A problémák akkor derültek ki, amikor elkezdtük kibontani az alkatrészeket és szerettük volna összeszerelni az asztalt.

Ezeket tapasztaltuk:

  • hiányzott egy csavar az alkatrészes zacskóból;
  • az alkatrészes zacskó korábban már bontottnak tűnt;
  • nem volt a csomagban az összeszereléshez szükséges imbuszkulcs;
  • több csavaron használati nyomokat láttunk;
  • több fém alkatrész karcos vagy sérült volt;
  • több helyen lepattant a fehér festék;
  • egyes elemeken dörzsölődés és más nyomok látszottak.

Egyetlen apró, szállítás közben keletkezett karcolás miatt valószínűleg nem küldtem volna vissza egy teljes asztalt.

Itt azonban nem egy kisebb esztétikai hibáról volt szó. Több különböző probléma jelentkezett egyszerre, ráadásul a hiányzó alkatrészek miatt az összeszerelést sem tudtuk befejezni.

A kibontott alkatrészes zacskó, a csavarokon látható nyomok és a több helyen sérült elemek alapján bennem az a benyomás alakult ki, hogy a terméket korábban már kibonthatták vagy összeszerelhették.

Ezt nem tudom bizonyítani, ezért csak a saját tapasztalatomat és az átvett termék állapotát tudom bemutatni.

Számomra azonban ez az állapot nem volt elfogadható egy újként, teljes áron megvásárolt asztalnál.

Karcos és festékhibás Liftor Rise alkatrészek, valamint a bontott csavaros zacskó
Karcos és festékhibás Liftor asztalalkatrészek, valamint a bontott csavaros zacskó

Össze lehetett szerelni az asztalt?

Nem.

A rendelés megérkezésének napjára terveztük az összeszerelést, de a hiányzó csavar és imbuszkulcs miatt ezt nem tudtuk befejezni.

Így a Liftor Rise működéséről, stabilitásáról és motorjáról nem tudok valós használati tapasztalatot írni.

Nem azért küldtem vissza, mert kipróbáltam, és nem tetszett. Addig sem jutottunk el, hogy rendeltetésszerűen használható állapotba kerüljön.

Ez azért is bosszantó, mert az asztal fogadására előre felkészítettem a lakást. Átrendeztem a bútorokat, felszabadítottam a helyet, és az új elrendezés miatt még a robotporszívót is újra kellett térképeznem.

Az összeszerelés helyett végül a visszacsomagolt dobozokat kerülgettük. Még a robotporszívó is nehezen igazodott el közöttük, pedig eredetileg éppen azért kalibráltam újra, hogy az új asztal mellett megfelelően tudjon takarítani.

Ez apróságnak tűnhet, de jól mutatja, hogy egy hibásan teljesített nagyobb rendelés mennyi további feladatot és felfordulást okozhat a lakásban.

A Liftor 24 órán belüli e-mailes választ ígér

A Liftor kapcsolatfelvételi oldalán az szerepel, hogy az info@liftor.hu címre érkező e-mailekre 24 órán belül válaszolnak.

Az én tapasztalatom ettől jelentősen eltért.

A hibákat még az átvétel napján, július 20-án jeleztem az ügyfélszolgálatnak. A levélben részletesen felsoroltam a problémákat, és tíz fényképet is csatoltam a sérült, hiányos és használati nyomokat mutató alkatrészekről.

Ekkor még nem ragaszkodtam a visszaküldéshez.

Azt kértem, írják meg, milyen gyors megoldást tudnak biztosítani. Bár csalódott voltam a termék állapota miatt, még arra is nyitott lettem volna, hogy megfelelő kompenzáció mellett megtartsam az asztalt, ha gyorsan pótolják a hiányzó alkatrészeket, és használhatóvá válik.

Hirdetés

Elsősorban nem vitát szerettem volna, hanem végre egy asztalt.

Mivel az e-mailemre nem érkezett sem automatikus visszaigazolás, sem érdemi válasz, telefonon is felhívtam a Liftort, hogy ellenőrizzem, egyáltalán megkapták-e a levelemet.

A magyarul beszélő ügyfélszolgálatos hölgy elérhető volt, de az ügy érdemi rendezéséről nem tudott dönteni. Azt mondta, hogy továbbítani tudja a kérésemet az illetékes kollégáknak.

Ezután tovább vártam a választ, de nem történt előrelépés.

Július 27-én újabb e-mailt küldtem. Mivel erre sem kaptam azonnali visszaigazolást, a levél elküldése után ismét telefonáltam.

A telefonos ügyfélszolgálat ekkor is csak továbbítani tudta az ügyet; konkrét megoldást vagy választ nem tudott adni.

Ekkorra már egy teljes hét telt el az eredeti, fényképekkel dokumentált reklamáció óta. Mivel sem a hiányzó alkatrészek pótlására, sem kompenzációra, sem más megoldásra nem érkezett ajánlat, végül egyértelműen közöltem, hogy visszaküldöm a teljes rendelést.

A július 27-i levelemben kértem:

  • a futárral történő elszállítás megszervezését;
  • a teljes, 143 570 Ft-os összeg visszatérítését;
  • valamint az ügy mielőbbi lezárását.

Azt is jeleztem, hogy ha nem intézkednek, hivatalos fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezek, és az illetékes vitarendezési fórumhoz fordulok.

Erre a levélre július 28-án este válaszoltak. A visszaszállítást július 30-ra rendelték meg, és elkérték az IBAN bankszámlaszámomat a vételár visszautalásához.

Az IBAN elküldése után már néhány percen belül válaszoltak.

A tapasztalatom tehát nem az volt, hogy a Liftort egyáltalán nem lehetett elérni. Telefonon beszéltem magyar ügyfélszolgálatossal, aki továbbította a megkereséseimet.

A probléma az volt, hogy ő nem rendelkezett megfelelő döntési lehetőséggel, az illetékes kollégáktól pedig egy hétig nem érkezett érdemi válasz.

Végül csak akkor indult el konkrétan a visszaszállítás, amikor már egyértelműen leírtam, hogy visszaküldöm a terméket, és szükség esetén hivatalos eljárást kezdeményezek.

Különösen az volt számomra beszédes, hogy miközben a reklamációmra napokon keresztül semmilyen választ nem kaptam, a szabályokra és arra vonatkozóan, hogy mit nem tudnak biztosítani, nagyon gyorsan reagáltak. Óhatatlanul felmerült bennem: vajon hány hasonló reklamáció várhat még feldolgozásra, ha egy részletesen dokumentált, fényképekkel alátámasztott ügyre ennyi idő alatt sem érkezik érdemi válasz? Természetesen nem tudhatom, hogy valóban sok panaszuk van-e, vagy egyszerűen az ügyfélszolgálati folyamat nem működik megfelelően. Vásárlóként azonban egyik lehetőség sem adott biztonságérzetet.

Számomra itt fogyott el végleg a bizalom. Egy 143 570 Ft-os, előre kifizetett asztal esetében nem szeretnék újra és újra azért írni, hogy végre használható terméket kapjak. Nem szeretnék könyörögni azért, hogy egy cégnél vásárolhassak — ezért végül nem cserét kértem, hanem elálltam a vásárlástól.

Miért nem tartottam meg kompenzáció mellett?

Azért is sajnálom ezt a végeredményt, mert nem rögtön a rendelés visszaküldését szerettem volna.

Még a sérülések és hiányzó alkatrészek ellenére is nyitott voltam egy gyors, korrekt megoldásra vagy megfelelő kompenzációra. Egyszerűen szerettem volna végre használni az asztalt, amelyre július eleje óta vártam.

Az asztallap tetszett, a szín illett volna a lakásba, a helyét pedig már előkészítettem.

Ha gyorsan reagálnak, tisztázzák, mi történhetett, pótolják a hiányzó alkatrészeket és megfelelő megoldást ajánlanak a sérülésekre, elképzelhető, hogy megtartom.

Az egyhetes érdemi válaszhiány után azonban már nem éreztem úgy, hogy szeretném tovább folytatni ezt az ügyintézést.

Addigra az asztal nem egy örömmel várt új munkabútort jelentett számomra, hanem a késedelmes szállításra, a telefonálásokra, a sérült alkatrészekre és a lakásban álló dobozokra emlékeztetett.

Hogyan zajlott a Liftor asztal visszaküldése és a visszatérítés?

A Liftor július 30-ra rendelte meg a futárt, aki el is szállította a csomagokat.

Az asztalt az eredeti csomagolásába kellett visszatenni. Ez önmagában érthető kérés, szerencsére a dobozokat és a csomagolóanyagokat nem dobtuk ki.

A nehéz csomagokat azonban újra le kellett vinnünk az első emeletről a lépcsőház aljába. A futár ugyanis csak azon a ponton vette át őket, ahol korábban kézbesítette.

Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy egy hibásan érkezett terméknél a vásárlónak kellett:

  • dokumentálnia a hibákat;
  • fényképeket készítenie;
  • megírnia a reklamációt;
  • telefonon ellenőriznie, hogy megérkezett-e;
  • egy hét után újra felszólítania a céget;
  • ismét telefonálnia;
  • újracsomagolnia a teljes asztalt;
  • segítséget szerveznie;
  • majd visszavinnie a nehéz dobozokat a lépcsőház aljába.

A visszaszállítás díját a Liftor fizette, ami hibás terméknél egyébként is elvárható. A gyakorlati teher jelentős része azonban így is nálunk maradt.

Az elszállítással ráadásul még nem zárult le automatikusan az ügy. Miután feladtam a csomagokat, újabb e-mailt kellett írnom, hogy a visszatérítés is elinduljon. A teljes, 143 570 Ft-os vételár végül szerencsére visszaérkezett a számlámra.

A hibabejelentő reklamációmra ugyanakkor azóta sem kaptam érdemi választ. Nem érkezett külön visszajelzés arról sem, hogy befogadták és vizsgálják, sem arról, hogy nagyobb leterheltség miatt hosszabb feldolgozási időre számítsak. Amit az ügy állásáról tudtam, azt lényegében a magyar telefonos ügyfélszolgálatos hölgytől tudtam meg.

Valószínűleg az volt a szerencsém, hogy a visszaszállítást ő el tudta indítani és tovább tudta vinni. Végül tehát a pénzemet visszakaptam, de a reklamáció kezeléséről továbbra sem lett az az érzésem, hogy átlátható vagy megnyugtató folyamat lenne.

A Liftor asztal gondosan visszacsomagolva, elszállításra előkészítve
Előre átrendeztem a szobát az új asztal érkezésére, végül azonban összeszerelés helyett vissza kellett csomagolnunk. Saját rózsaszín ragasztószalaggal talán rendezettebben várta a futárt, mint ahogyan megérkezett. 🙂

Vissza lehet küldeni a Liftor asztalt?

A Liftor saját oldalán jelenleg 100 napos visszaküldési lehetőséget kommunikál a sértetlen, nem használt és eredeti csomagolásban visszaküldött asztalokra.

A visszaszállítás megszervezését a vállalkozás vállalja, ehhez fel kell venni velük a kapcsolatot.

Egyedi gyártású vagy már kifúrt asztallap esetén viszont eltérő feltételek vonatkozhatnak a visszaküldésre. Emiatt rendelés előtt érdemes tisztázni:

  • szabványos vagy egyedi méretű az asztallap;
  • kifúrva vagy fúrás nélkül érkezik;
  • pontosan mire vonatkozik a 100 napos visszaküldés;
  • milyen állapotban és csomagolásban veszik vissza;
  • ki fizeti a visszaszállítást;
  • honnan veszi át a futár a csomagokat.

Fontos különbség, hogy a „mégsem tetszik” típusú visszaküldés és a hibás termék miatti reklamáció nem ugyanaz.

Az uniós fogyasztóvédelmi tájékoztatás szerint hibás terméknél a szállítási költséget is vissza kell téríteni. Az én esetemben a Liftor megszervezte és fizette a visszaszállítást.

Liftor vélemény: megéri innen állítható asztalt rendelni?

Az én tapasztalatom alapján jelenleg nem tudom jó szívvel ajánlani.

Nem azért, mert a Liftor Rise működése vagy kényelme nem tetszett. Éppen ez az egyik legnagyobb problémám: az összeszerelésig és a tényleges használatig sem jutottam el.

A vásárlást nálam ezek tették csalódássá:

  • a július 8-i „hamarosan megérkezik” értesítés ellenére július 20-ig tartó várakozás;
  • az eltérő házszám a nyomkövetési e-mailben;
  • a nehezen követhető, több telefonálást igénylő kiszállítás;
  • a körülbelül félórás előzetes értesítés;
  • a hiányos alkatrészcsomag;
  • a több helyen karcos és sérült fém elemek;
  • a lepattant festék;
  • a csavarokon látható használati nyomok;
  • az összeszerelés meghiúsulása;
  • a 24 órán belüli válasz ígérete ellenére egyhetes hallgatás;
  • az asztal újbóli becsomagolása;
  • és a nehéz dobozok ismételt mozgatása.

Nem arról van szó, hogy türelmetlen lettem volna.

Elfogadtam, hogy a gyártás miatt hosszabb lehet a szállítás. Telefonáltam, amikor nem volt egyértelmű, hol vannak a csomagok. Megoldottuk a felvitelt, dokumentáltam a hibákat, majd egy teljes hetet vártam az ügyfélszolgálat válaszára.

Július 4-én fizettem ki a rendelést. Július 29-én még mindig egy becsomagolt, használhatatlan asztal foglalja a helyet a lakásban, miközben a pénzemet sem kaptam vissza.

Számomra ezért nemcsak a sérült termék jelentett csalódást, hanem az is, hogy a folyamat szinte minden pontján nekem kellett utánajárnom annak, mi történik.

Ettől függetlenül más vásárlóknak lehet pozitív tapasztalata a Liftor asztalokkal. A webáruház többféle modellt, méretet és asztallapot kínál, a fém alkatrészekre és a motorra pedig jelenleg öt év garanciát tüntet fel.

Nem állítom tehát, hogy minden Liftor asztal hibás. Azt viszont igen, hogy egy drágább bútornál a termék állapota mellett a szállítás és a problémakezelés is a vásárlási élmény része.

Nálam ez most nem működött megfelelően.

Hirdetés

Hol hibáztam vásárlóként, és mit csinálnék másképp?

Őszintén szólva még ennyi online vásárlással és webáruházakkal kapcsolatos tapasztalat után is nehéz elfogadnom, hogy sikerült belefutotnom egy ilyen rendelésbe.

Sokat foglalkozom online vásárlással, külföldi webshopokkal és fogyasztói tájékoztatással. Pontosan ezért különösen bosszantó, amikor utólag én is meglátom azokat a jeleket, amelyekre talán jobban odafigyelhettem volna.

Fontos azonban különválasztani a kettőt: attól, hogy vásárlóként körültekintőbb lehettem volna, még nem én tehetek arról, hogy az újként megvásárolt termék sérülten, hiányosan és használati nyomokkal érkezett.

Nem ellenőriztem elég alaposan, melyik országban van bejegyezve az eladó

A Liftor magyar nyelvű, .hu végződésű weboldalt és magyar telefonszámot használ. Ettől még a szerződő fél a Liftor s.r.o., vagyis egy Csehországban bejegyzett vállalkozás.

Ez önmagában természetesen nem jelenti azt, hogy egy webáruház megbízhatatlan. Rengeteg korrekt cseh, lengyel és más európai kereskedő működik.

Probléma esetén azonban a határon átnyúló ügyintézés nehézkesebb lehet. A magyar telefonos ügyfélszolgálat például elérhető volt, de az ügyemben nem tudott érdemi döntést hozni, csak továbbítani tudta a leveleimet a külföldi kollégáknak.

A saját új szabályom ezért az lesz, hogy nagyobb értékű és nehezen visszaküldhető terméknél előnyben részesítem:

  • a Magyarországon bejegyzett kereskedőt;
  • a személyesen is felkereshető üzletet;
  • vagy az olyan nagyobb piacteret, ahol erős és könnyen elérhető ügyfélszolgálat áll a vásárlás mögött.

Az Amazonról rendelt termékeknél például eddig mindig el tudtam intézni a felmerülő problémáimat. Ez természetesen ott sem jelent garanciát arra, hogy minden rendelés tökéletes lesz, de számomra sokat számít, hogy probléma esetén van egy kipróbált ügyintézési rendszer.

Korábban külön is összegyűjtöttem, mikor lehet jobb választás egy magyar webáruház, különösen egy nagyobb értékű vagy nehezen visszaküldhető terméknél. Ha kevésbé ismert webáruházból rendelsz, ebben az útmutatóban megmutatom, hogyan ellenőrizheted gyorsan, hogy megbízható-e egy webshop.

Nem néztem meg előre elég pontosan a szállító céget

Egy nagy és nehéz terméknél nemcsak az számít, hogy mennyibe kerül a szállítás. Azt is jó előre tudni, hogy:

  • pontosan melyik futárszolgálat hozza;
  • hogyan követhető a több csomagból álló küldemény;
  • kapsz-e előre kézbesítési időablakot;
  • mennyivel korábban telefonál a futár;
  • meddig viszik be a csomagot;
  • és kit lehet elérni, ha a nyomkövetés nem egyértelmű.

A Liftor oldalán az szerepel, hogy a futárszolgálat a csomag méretétől függ. Így rendelés előtt nem tudtam biztosan, melyik cég végzi majd a kézbesítést.

Végül a Gebrüder Weiss szállította az asztalt. Telefonon el tudtam érni őket, tehát nem arról volt szó, hogy teljesen eltűntek volna. A kézbesítés követése és egyeztetése azonban nem volt olyan gördülékeny, mint amit egy ekkora és ennyire nehéz küldeménynél vártam volna.

Legközelebb már az is figyelmeztető jel lesz számomra, ha egy nagyobb terméknél előre nem derül ki egyértelműen, melyik futár hozza, milyen értesítést kapok, és hogyan lehet segítséget szervezni az átvételhez.

Túlságosan a terméket néztem, és kevésbé a teljes vásárlási folyamatot

Tetszett az asztallap, megfelelőnek tűnt a méret, és vonzó volt az állítható magasság lehetősége. Elsősorban azt néztem, hogyan illene az asztal a lakásba és a munkanapjaimba.

Pedig egy ilyen vásárlásnál a termék csak az egyik része a döntésnek.

Ugyanilyen fontos:

  • a csomag teljes súlya;
  • az emeletre szállítás;
  • a kézbesítés pontossága;
  • az ügyfélszolgálat tényleges döntési lehetősége;
  • a visszaküldés gyakorlati menete;
  • és az, hogy probléma esetén kinek kell mozgatnia a nehéz csomagokat.

Egy kisebb terméknél ezek bosszantó részletek. Egy több dobozból álló elektromos asztalnál viszont meghatározhatják az egész vásárlási élményt.

Mit választanék most?

Őszintén szólva egyelőre nem választottam másik állítható asztalt. Visszarendeztem a régi szobát, és ismét a régi asztalomat használom.

Kerestem magyarországi gyártót vagy olyan hazai kereskedőt, akitől nyugodt szívvel megvenném a nekem megfelelő méretű és kialakítású asztalt, de eddig nem találtam olyat, amely minden fontos szempontomnak megfelelt volna. Emiatt most inkább pihentetem egy kicsit a témát, aztán valószínűleg felmegyek az IKEA-ba, és személyesen is megnézek néhány modellt.

Ott legalább ki tudom próbálni a stabilitást, a magasságot és az asztallap méretét.

Szeretném látni, mennyire mozog az asztal álló helyzetben, megfelelő-e a legalacsonyabb magassága, és valóban kényelmes-e számomra a kiválasztott méret.

Ha mégis online rendelnék, olyan kereskedőt választanék, ahol:

  • egyértelmű a szerződő vállalkozás;
  • előre látható a futárszolgálat;
  • sok ellenőrizhető vásárlói értékelés található;
  • pontos a kézbesítési tájékoztatás;
  • és probléma esetén bizonyítottan működik az ügyfélszolgálat.

Amíg én is keresem a következő asztalomat, az alábbi alternatívákat nézném meg a helyetekben. Ezeknél is ellenőrizd az aktuális árat, a méreteket, a szállítás feltételeit és a legfrissebb vásárlói véleményeket – különösen azért, mert egy állítható asztal hosszabb távú és nehezen visszaküldhető vásárlás.

Ha végül mégis az IKEA kínálatából választok, előtte az IKEA online rendelés és szállítás feltételeit is újra átnézem

Mire figyelj állítható magasságú asztal vásárlásakor?

A saját rendelésem után már nemcsak az asztallap színét és a motor teljesítményét nézném meg.

1. Pontosan meddig viszi a futár?

Ne feltételezd automatikusan, hogy a szállítási díj az emeletre történő felvitelt is tartalmazza.

Ellenőrizd külön, hogy a szolgáltatás:

  • kapuig;
  • lépcsőházig;
  • házajtóig;
  • vagy lakásajtóig szól.

Ha nehéz termékről van szó, ez döntő szempont lehet.

2. Mennyi idővel korábban jelzik a kézbesítést?

Nemcsak a kiszállítás napja számít. Egy nehéz asztalnál azt is érdemes megkérdezni, hogy:

  • kapsz-e előző nap értesítést;
  • megadnak-e időablakot;
  • felhív-e a futár érkezés előtt;
  • módosítható-e a kézbesítési nap.

Ha segítséget kell szervezned a csomag mozgatásához, a félórás értesítés kevés lehet.

3. Mennyi a csomag teljes súlya?

Egy stabil elektromos asztal kifejezetten nehéz lehet. Gondold végig azt is, hogyan fogod:

  • bevinni a lakásba;
  • összeszerelni;
  • az összeszerelés után megfordítani;
  • szükség esetén újra becsomagolni;
  • és visszaszállításkor levinni.

Az összeszereléshez és mozgatáshoz könnyen szükség lehet két emberre.

4. Szabványos vagy egyedi asztallapot választasz?

Egy méretre készített asztallap jól hangzik, de visszaküldésnél korlátozottabbak lehetnek a lehetőségeid.

Ha bizonytalan vagy a méretben vagy a márkában, biztonságosabb lehet először egy szabványos kialakítást választani.

5. Elég alacsonyra és magasra állítható?

Az „állítható magasságú” megnevezés önmagában kevés.

Nézd meg:

  • a legalacsonyabb pozíciót;
  • a legmagasabb pozíciót;
  • a saját testmagasságodat;
  • a széked ülésmagasságát;
  • és azt, hogy ülve megfelelő szögben lehet-e a könyököd.

Különösen alacsonyabb vagy magasabb testmagasságnál számíthat néhány centiméter is.

6. Van memóriafunkció?

Ha gyakran váltasz az ülő és álló munkavégzés között, a menthető pozíciók valóban hasznosak lehetnek.

Memória nélkül minden alkalommal manuálisan kell beállítani a megfelelő magasságot. Ez apróságnak tűnik, de a mindennapi használatban könnyen oda vezethet, hogy ritkábban változtatsz pozíciót.

7. Mennyire stabil a legmagasabb állásban?

Egy asztal ülőmagasságban még lehet stabil, miközben teljesen felemelve már jobban mozog.

Ha több monitort, nehéz számítógépet vagy széles asztallapot használsz, keress olyan teszteket, amelyek a legmagasabb pozícióban is bemutatják a stabilitást.

8. Hogyan kezelik a hibás rendeléseket?

A csillagos értékelések mellett olvasd el azt is, mi történik akkor, ha:

  • sérülten érkezik a csomag;
  • hiányzik egy alkatrész;
  • nem működik a motor;
  • cserére van szükség;
  • vagy vissza szeretnéd küldeni az asztalt.

Egy ekkora terméknél a logisztika és az ügyfélszolgálat legalább annyira fontos lehet, mint maga az asztal.

Ha más nagyobb online vásárlás előtt állsz, a tudatos és biztonságos online rendelés teljes ellenőrzőlistáját is érdemes végignézned.

Liftor helyett milyen állítható asztalt érdemes megnézni?

Ha most rendeznéd be az otthoni dolgozó- vagy tanulósarkot, ne csak egyetlen márka aktuális kedvezménye alapján dönts.

Az állítható asztalok összehasonlításakor nézd meg:

  • a teljes árat a szállítással együtt;
  • az emeletre történő felvitel lehetőségét;
  • a kézbesítési időablakot;
  • a motorok számát;
  • a teherbírást;
  • a minimális és maximális magasságot;
  • a memóriafunkciót;
  • az asztallap méretét és anyagát;
  • a garanciát;
  • a vásárlói értékeléseket;
  • és a visszaküldési feltételeket.

Két konkrét állítható asztal, amelyet még megnéznék

Az alábbi modelleket nem próbáltam személyesen. A méretük, funkcióik és a jelenlegi vásárlói értékeléseik alapján választottam ki őket. Rendelés előtt mindig ellenőrizd az aktuális árat, a legfrissebb véleményeket, az eladót és a szállítás feltételeit is.

Ha az Allegro ajánlatai között nézelődsz, előtte olvasd el, hogyan működik az Allegro rendelés Magyarországra, és mindig ellenőrizd a konkrét eladó értékeléseit is

ErGear 120 × 60 cm-es elektromosan állítható asztal

Az ErGear méretben közel áll az általam rendelt Liftor asztalhoz. Négy menthető magasságot, ütközésgátló rendszert, kábelrendezőt és 80 kg-os teherbírást kínál. Az asztallap osztott kialakítású, ezért vásárlás előtt nézd meg a termékfotókon, hogy ez megfelelő-e számodra.

ErGear 120 × 60 cm-es elektromosan állítható asztal
ErGear 120 × 60 cm-es elektromosan állítható asztal
⭐ Ajánlott
Ez az elektromosan állítható asztal négy menthető magasságot, ütközésgátló rendszert, kábelrendezőt és 80 kg-os teherbírást kínál. A 120 × 60 cm-es méret kisebb dolgozósarokba is megfelelő lehet. Az asztallap osztott kialakítású, ezért vásárlás előtt nézd meg a termékfotókon, hogy ez megfelelő-e számodra.

SENSE7 Nojo Light 140 × 70 cm-es elektromos íróasztal

A SENSE7 nagyobb, 140 × 70 cm-es munkafelületet kínál, a magassága pedig 72–118 cm között elektromosan állítható. Otthoni munkához vagy tanuláshoz is kényelmes méret lehet. Az Allegro ajánlatánál ellenőrizd a konkrét eladó értékelését, a szállítás módját és a legfrissebb vásárlói tapasztalatokat is.

SENSE7 Nojo Light 140 × 70 cm-es elektromos íróasztal Smart! szállítással akár 0 Ft
SENSE7 Nojo Light 140 × 70 cm-es elektromos íróasztal
⭐ Ajánlott
A SENSE7 modell 140 × 70 cm-es munkafelületet és 72–118 cm között elektromosan állítható magasságot kínál. A nagyobb asztallap otthoni munkához és tanuláshoz is kényelmes lehet. A termék sok vásárlói értékeléssel rendelkezik, de én személyesen nem próbáltam, ezért rendelés előtt nézd meg a legfrissebb véleményeket, a szállítás módját és az eladó értékelését is.

Egy kedvezmény önmagában még nem jelent jó vásárlást. Egy állítható asztalnál a terméket, a szállítást, az összeszerelhetőséget, a garanciát és a problémakezelést együtt érdemes nézni.

Van jelenleg Liftor kupon?

A cikk frissítésekor nem találtam olyan nyilvános Liftor kuponkódot, amelyet saját tapasztalat alapján ajánlanék.

Vásárlás előtt ne csak a kupon vagy az akció mértékét ellenőrizd. Nézd meg azt is, mennyi a végső ár a 9 990 Ft-os szállítással együtt, és milyen feltételekkel tudod visszaküldeni az asztalt.

Egy nagyobb kedvezmény sem feltétlenül éri meg, ha a választott termék, a kiszállítás vagy a visszaküldés módja nem megfelelő számodra.

Liftor asztal vélemény röviden

Az én Liftor Rise rendelésem alapján:

Ami elsőre ígéretesnek tűnt:

  • többféle asztallap és szín;
  • választható méret és kialakítás;
  • elektromosan állítható magasság;
  • hosszabb gyártói garancia;
  • 100 napos visszaküldési lehetőség;
  • az asztallap színe és kialakítása valóban tetszett;
  • a hibás termék visszaszállítását végül megszervezték.

Ami problémát jelentett:

  • a július 8-i szállítási értesítés ellenére július 20-ig tartó várakozás;
  • eltérő házszám a nyomkövetési e-mailben;
  • nehezen követhető szállítás;
  • több telefonos egyeztetés;
  • körülbelül félórás előzetes értesítés;
  • sérült és hiányos termék;
  • használati nyomok;
  • hiányzó összeszerelő eszköz;
  • az összeszerelés meghiúsulása;
  • a vállalt 24 órás e-mailes válasz helyett egyhetes hallgatás;
  • a teljes asztal újbóli becsomagolása;
  • a nehéz csomagok ismételt mozgatása.

Összességében én ezt a rendelést visszaküldtem. A teljes, 143 570 Ft-os vételárat végül visszakaptam, de az elszállítás után ehhez még egyszer külön írnom kellett. A hibabejelentő reklamációmra a cikk 2026. augusztus 24-i frissítéséig sem érkezett érdemi válasz.

Egy 143 570 Ft-ért, újként megvásárolt asztalnál nem szerettem volna elfogadni sem a termék állapotát, sem azt, hogy a problémakezelés ennyire nehezen követhető legyen.

Ha te is Liftor asztalt vagy más állítható magasságú íróasztalt keresel, az ár és az akció mellett mindenképpen nézd meg a szállítás és a visszaküldés részleteit is.

Egy ekkora és ilyen nehéz terméknél ezek legalább annyira fontosak lehetnek, mint maga az asztal.

Én most egyelőre visszatértem a régi dolgozósarkomhoz. Nem ez volt az a megoldás, amit eredetileg szerettem volna, , de jelenleg jobb érzés egy működő, megszokott asztalnál dolgozni, mint gyorsan beleugrani egy újabb, bizonytalan rendelésbe.

🛍️ Okosabban vásárolnál online? Itt a három legjobb segédlet!

📄 Online Vásárlási Rendeléskövető (A4 PDF)

Segít átlátni a Temu / Shein / Amazon / Allegro rendeléseidet, határidőkkel és státuszokkal.

Megnézem

📚 Okos Online Vásárló – eBook + kuponkövető

Online vásárlás biztonságosan, spórolással és profi kuponhasználással.

Megnézem

🎯 Ingyenes Spórolási Kihívás (PDF)

120.000 Ft megtakarításhoz – letölthető, nyomtatható sablon.

Letöltöm

Ezek is segíthetnek