Hogyan készítek fotókat a blogra és instagramra – Gyakorlati tanácsok

A mai bejegyzésben megosztom veletek, hogyan készítem a blogra és Instagram-ra szánt fotókat. Szó lesz fotózási szokásaimról, tanácsaimról, valamint az egységes instagram feed, és blog megjelenés kialakításáról. Elmondom, hogyan készítek „flatlayeket” hogyan fotózd le magadat és mire figyelj, ha mást kérsz meg fotózni.

hellolife-blog-fotozas-tanacsok

A fotózás az egyik legrégebbi hobbim. Az önkifejezés legjobb felülete pedig számomra az instagram és persze a blogom, ahova rendszeresen készítem a képeket.

A blogolásról, mint hobbimról egy korábbi bejegyzésben olvashattok bővebben.

A fotók esetében, mind a blogon mind Instagram-on megpróbálok hasonló hangulat köré fonni minden képet, célom egy általános összkép kialakítása.

Minden kimutatás szerint ezzel lehet elérni, hogy rendezettnek és úgy mond profibbnak hasson a tartalom, ez igaz az Instagram profil, és a blog megjelenésére is. Egységes összhatást próbálok megvalósítani, mind a két felületen. A nehézség abban rejlik, hogy közben nem szeretném feladni a fotók spontán hatását, vagy a beléjük csempészett kreativitást és személyességet.

Fotózás alapok

Magamtól tanultam meg a fotózást, illetve mindent, amit eddig tudok. Rengeteg oktató jellegű videót néztem a témában, de semmi nem segít jobban, mint az ha magunkban nekiállunk kísérletezni. Nekem is bőven van még mit tanulni, de talán tudok néhány tanácsot adni nektek.

hellolife-blog-fotozas-tanacsokMinden fotónál általánosan elmondható, hogy a legfontosabb tényező a megfelelő fény.

A legjobb, és amivel nem lehet melléfogni, ha napos időben a félárnyékot választjuk fotózáshoz. Ez lehet kültéren és bent az ablak mellet.

Ne legyen homály és ne legyen tűző nap se. Ezt nem fogom a továbbiakban kiemelni, de mindig ez legyen az első szempont, ha fotóztok.

Mivel fotózok

A fotók készítéséhez legtöbbször a telefonomat használom (iPhone 6s). Ma már a legtöbb telefonnak teljesen elfogadható minőségben működik a kamerája. Próbáld ki az összes funkciót, és tanuld meg kezelni és kihozni belőle a maximumot.

Van egy „profi” kamerám is, amit praktikai okokból sokkal kevesebbet használok, és amúgy meg a telóm is majdnem olyan jó képeket csinál. Ez egy Nikon D3000, amit kezdő fotósoknak ajánlanak, rengeteg előre beállított funkció és program van rajta amikkel szuper képeket lehet készíteni.

Mostanában elkezdtem kísérletezni a manuális beállításokkal is, amikhez rengeteg további tanulásra lesz még szükségem.
A fotóimat több kategóriába sorolnám. Vannak a flatlay típusúak illetve a csendéletképek, vannak azok, amiket magamról készítek, és vannak, amiket mások készítenek rólam.

hellolife-blog-flatlay-fotok-instagram

Flatlay és csendélet képek

Véleményem szerint ezeknél a képeknél lehet a legkönnyebben egységességet létrehozni. A fotók készítéséhez annyi a lényeg, hogy legyen egy általunk kiválasztott háttér, ez nálam általában egy fehér asztalterítő, vagy ágytakaró.

A kép középpontjába helyezzük el a fő témát, ez lehet, mondjuk egy könyv, egy csésze tea, vagy egy saját alkotás.

Végig szoktam gondolni, hogy mi az, amit mellé szeretnék tenni, hogy, kiegészítse a fő témát. Nem szabad olyannak lennie, ami túlzottan elvonja a figyelmet a középpontról, de töltse ki a fehér és üres helyeket.
Ekkor arra is gondolni kell, hogy az adott kép illeszkedjen a többi képhez, amit megosztunk.

Legyen egységes a háttér és hasonló szín egyensúly. Vigyázni kell, mert fehér és fehér között is van különbség, ha egymás mellé tesszük. Nálam általában a képek tartalmaznak valami rózsaszínt.

Tanács: a virágok mindig, mindenhol jól mutatnak. A művirág a legpraktikusabb megoldás, fotókon pedig nem fog látszani, hogy mű.

Fotók, amiket magamról készítek

Itt nem a szelfikre gondolok, (amiket alapból nagyon ritkán készítek) hanem a hagyományos távolról készített fotókra. Nekem ez a legnehezebb fajta az összes közül. Állványt szoktam használni, amire mind a fényképezőgépet, mind a telefont rögzíteni lehet.

A kamerát biztonságosan rögzíteni kell, be kell állítani a megfelelő magasságot, majd szöget. Elképzelem, hogy hova fogok állni, ülni, mi lesz, ami még látszani fog.

hellolife-blog-flatlay-fotok-instagram

Kialakítom a környezetet, elrendezem a hátteret, elképzelem a pózt, amit szeretnék. Ezekre mind gondolni kell, mikor beállítjuk a kameraszöget. Ez után szoktam csinálni néhány próba képet, majd beállítom az időzítés funkciót. 10-15 másodperc áll rendelkezésre hogy aztán időzítve elkészüljön a kép.

Ez alatt odaülök a megfelelő helyre és reménykedem, hogy mindenem benne van a keretben, jut elég fény az arcomra, kihúzom magam, természetesen nézek, ki stb. Általában több képet kell csinálni így mire egy jó lesz, de megéri a fáradozást.

hellolife-blog-flatlay-fotok-instagram

Mások által rólam készített fotók

Van olyan eset, amikor nem tudok állványt használni, vagy hozzá értő fotóst megkérni (például mint én Alexandra fotós barátnőmet), hogy csináljon az emberről egy képet.

Például utazás közben előfordulhat, hogy egy idegent (vagy bármilyen rokont, ismerőst, barátot) kell megkérni aki nem ért a fotózáshoz. Vagy akár olyat aki ügyesen ért hozzá, de mégsem tudja elsőre, hogy mire gondolsz.

hellolife-blog-fotozas-tanacsok

Erre van egy nagyon jó módszerem most már. Ugyanaz a kezdés, mint az állvány esetében, elképzelem mit szeretnék, hova fogok állni, beállítom a kamerát a megfelelő szögbe és magasságba, majd úgy adom át a megbízott fotósnak, hogy annak már ne kelljen mást tennie csak megvárja, amíg odaállok, majd lenyomja a gombot.

Ez a módszer általában sikeres szokott lenni. 🙂

hellolife-blog-flatlay-fotok-instagram hellolife-blog-flatlay-fotok-instagram

Remélem érdekesnek találtátok a posztot és tudtam nektek pár tipped adni a fotózáshoz. Nektek van saját fotós trükkötök, ami bevált? 🙂

Nemsokára érkezik a következő bejegyzés!

Iratkozz fel emaileddel az oldalsáv tetején, hogy mindig értesülj a friss bejegyzésekről!

Puszi, Gréti!

Hasznos fotó kellékek

Telefontartó adapter állványhoz
Telefonos fotóállvány
Fotó doboz
Fotó állvány
Mini fotó állvány
Fehér háttér fotózáshoz
Zöld héttér fotózáshoz
Telefontartó adapter állványhoz
Telefonos fotóállvány
Fotó doboz
Fotó állvány
Mini fotó állvány
Fehér háttér fotózáshoz
Zöld héttér fotózáshoz

Katt a vásárláshoz! /Partner linkek/

Follow:
Megosztás
, ,

Így készítem blogra, Insragramra szánt fotókat. Fotózási tanácsaim, egységes Instagram feed kialakítása. Készíts flatlayeket és képeket!

Add meg az email címedet!

Így mindig elsőként értesülsz az újdonságokról!
Email cím
Keresztnév
Biztonságos és spam mentes.